Semmi emberi

Ronald Munson

Leírás:

Adva van egy pszichopata, akiről a környezete el sem tudná képzelni milyen a valódi énje.
Egy sikeres nyomozó, és egy potenciális áldozat, aki okosabb az átlagnál.
Ezt keverd össze, tegyél bele egy jó nagy adag fantáziát, és már kész is a nagyszerű thriller.

Ronald Munson hátborzongató hitelességgel rajzolja meg egy pszichopata portréját. Abból a meggyőződésből vezérleve, hogy semmi emberi nem lehet igazán idegen egy másik  embertől, három elkerülhetetlenül egymásba fonódó élet regényét írja meg.

***

Ezt a könyvet egy ismerősömtől kaptam a egy-két hete.
A borító és a történet alapján bekategorizáltam, egy középkategóriás történetre, viszont semmi többre nem számítottam.
Kicsit féltem is, hogy nem fog igazán lekötni. De tévedtem. 

Hogy miben is, azt megpróbálom kicsit összefoglalni. Először is, a gyilkos személyisége szerintem valami mesterien van megalkotva. Mindig is (legalábbis amióta vonzanak az ilyen témájú könyvek) lenyűgözött, ha belebújhatok, egy gyilkos, egy pszichopata agyába. Ez most egy kicsit, na jó nagyon furcsának tűnhet. De ha belegondol az ember, hogy mi is késztethet gyilkosságra, ebben az esetben morbid módon elkövetett, gyilkosságra valakit. Akkor szöget üthet a fejébe, hogy - hogyan is van ez?
Mert hát a való életben is halljuk a híradóban vagy akár máshonnan a megtörtént gyilkosságokat. Sokszor megmagyarázhatatlan módon bekövetkezett eseteket ezek. - Az elkövető környezetében élők nem is értik, hogy hogyan tehetett ilyen. - Nem ilyen embernek ismertem. - Nem utalt rá semmi. - Sokszor hall ilyet az ember. 
NA hát talán engem éppen ezért vonzzanak az ilyen könyvek. Mert keresem a miérteket. 
És bár ezek az esetek többségében fiktív történetek, de van valós alapjuk. És itt került terítékre a pszichológia.

Rátérve a jelenlegi könyvre. Nagyon hatásos volt az a környezet, családi háttár amit az író a gyilkos köré épített fel. Ugyanakkor a képzelgései is kezdetekben mondhatni megmagyarázhatatlanok voltak.
Azt mikor már mindennek vége és az olvasó lezártnak tekint minden a gyilkossal kapcsolatban, na akkor megjelenik a magyarázat , ami várható volt. De mégis meglepő, és hatásos csattanó a könyv végére. -Ez a momentuma a könyvnek nagyon tetszett. Szeretem, ha a végén is még meg tud lepni egy könyv.

Ami szerintem még igazán jó volt ebben a könyvben, az az áldozat személyisége és helyzete amibe az író beillesztette. Bár érzékeltette, hogy nem egy potenciális áldozatról van szó Jill személyben, mégis meglepett mindig ahogy reagált a veszélyre.
Tudtam vele azonosulni. Úgy hogy éreztem a kiutat a helyzetből, de ugyanakkor még sem volt teljesen egyértelmű az egész kimenetele. Csak sejteni lehetett. (persze itt most nem a könyv végéről beszélek)

Eddig csupa szépet és jót mondtam erről a könyvről.
De nem tagadom, hogy volt gyenge pontja is. Amin átlehet könnyedén siklani, hiszen nem a leglényegesebb része a történetnek. De úgy érzem, ahhoz eléggé fontos, hogy ebbe kicsit belekössek.
Mégpedig itt Jill és a nyomozó romantikus érzelmeiről beszélek.
Pontosabban arról, hogy mennyire nem jól volt megvalósítva, legalábbis a találkozás pillanata.
Nem azt mondom, hogy a romantikus könyvek összes felelhető fordulatát, és trükkjét be kell vetni, de nem is "in medias res" -ként belecsapni mindennek a közepébe. A rögtön felvillanó vonzalom és segítségnyújtás, együttérzés, nem volt felvezetve normálisan. És ezáltal nem volt eleje a kialakult kapcsolatnak. Ami mint engem (talán túl romantikus beállítottságú) embert, zavart, DE nagyon!!!!!!
Ezt eltekintve, kis szódával elment a kettőjük kapcsolata.

Ezen a nyilvánvaló, de apró kis tényen kívül.
Azt kell mondanom, hogy ilyennek kell lennie egy jó thrillernek.
Jó olvasás!
Remélem kedvet hoztam hozzá. :)

/Sajnos nem tudom elküldeni, mert nem tudtam letölteni nettről. Viszont, ha tényleg érdekel, akkor egy antikváriumban biztos megtalálod. :)/