Magamról

Helló. Azért csináltam ezt a blogot, hogy a hozzám hasonlók akik szeretnek olvasni és van, hogy a netről töltenek le könyveket. Azoknak megkönnyítsem a dolgát, és ha valaki kíváncsi rá annak bemutassam és elmondhassam a véleményemet az eddig olvasott könyvekről. Akinek kérdése van egy-egy könyvel kapcsolatban az az e-mailomon tud elérni.(konyvpolc23@gmail.com) Bár ezt elég sok helyen feltüntettem azt hiszem. :) Ut.: Szívesen fogadok könyvajánlásokat, hogy szerintetek mit olvassak el. És a bármilyen fomátumban elküldött könyveket is. :D

.

.

Pushing The Limits sorozat

Katie McGarry könyvek

Már legalább két hete ígérem, hogy felrakom a Pushing the limits sorozat első két részét.

Hát most betartom, amit ígéretem. :)
Onnan kezdeném, hogy olyanoknak ajánlanám ezeket a könyveket, akik most kezdték a romantikus, tinis könyves korszakukat. Ugyanis rengeteg sablonos fordulat van minkét könyvben, Ami nagyban megnehezítette számomra, hogy igazán élvezzem őket. Mivel már jobbára túl vagyok rengeteg hasonló kaliberű könyvön, és már nem ad igazi élményt.Szóval akik úgy vannak mint én, azoknak az ajánlom, hogy készüljenek fel. igazi izgalmakat ne igen fog adni ez a két könyv.

  • Feszlülő húr (Pushing The Limits 1.)



Leírás:


Senki sem tudja, mi történt aznap éjjel Echo Emersonnal, amikor a menő fiúval járó népszerű lányból pletykák tárgya, kirekesztett lett, karján hátborzongató sebhelyekkel. Még Echo sem tud visszaemlékezni a teljes igazságra.

Amikor aztán berobban az életébe Noah Hutchins, a szívdöglesztő, lányfaló, megközelíthetetlen fiú a fekete bőrdzsekijében, és meglepően megértő vele, Echo élete olyan fordulatot vesz, amilyenre sosem gondolt volna. Valószínűleg semmi közös nincs bennük.
Egymás iránti őrült vonzalmuk mégsem foszlik szét, és Echo felteszi magának a kérdést, hogy meddig FESZÍTHETIK A HÚRT, és mit kockáztat azért a fiúért, aki talán megtanítja őt ÚJRA SZERETNI.

***

Ugye említettem, hogy nem igen nyerte el a tetszésem ez a könyv.
Sajnos, mint a legtöbb is egy sablonsztori volt ez is...
Dióhéjban: Van két gondokkal küzdő tini. Az egyik elveszítette a családját, a másiknak elváltak a szülei. Egyszóval mindketten takargatnak valamit. Aztán bekövetkezik az elkerülhetetlen, találkoznak és valamilyen oknál fogva együtt kell tölteni az idejüket...
Mivel lelkileg elég sérültek összetartoznak, megértik egymást...  a többi pedig jön magától. Vagyis összejönnek valamilyen úton-módon. Majd bekövetkezik a krahhh... - elválnak útjaik, de a végén minden boldog és happy, már amennyire az lehet.
Na ez , néhány tízszer például nem unalmas a könyvekben, de aztán az ember eléri a kritikus határszámot, és elkezdenek laposodni számára a sztorik.
És ha nincsen valami kiugró, valami nem mindennapi a könyvekben, akkor már nem is az igazi.

Na valami hasonlót éreztem ezzel kapcsolatban is. Pedig többet láttam benne az elején.
Azt nem mondanám, hogy hatalmas csalódást okozott, de az biztos hogy nem teszem fel az elképzelt könyvespolcom VIP részlegére...

De hogy ne csak a sztorit ócsároljam, említést tennék a stílusra is, ami a vesszőparipám mondhatni.
Nagyon átlagosnak mondanám. Nem fogott meg egyáltalán. Sőt voltak bizonyos részek amik eléggé esetlenül, vagy nyersen voltak megfogalmazva.

Noah személyiségét, az írónő megpróbálta, eléggé család centrikussá tenni, a szülők elvesztése miatt, de szerintem nem igen sikerült a dolog. Túlzottan ragaszkodott a könyv végéig szinte, ahhoz, hogy összehozza a családod. (eléggé eszement módon, teszem hozzá)
Egy érzelmileg eléggé érett személyiséget tett sz írónő a szemem elé, erre a könyv negyedénél betesz egy teljességgel más, éretlen viselkedés formát. Ami még, ha jobban belegondolok, helyénvaló lenne , a könyv elején (hangsúlyozom), na de egészen a sztori végéig kitart ez az állapot. Ami lehet, hogy pszihológusi szemmel teljes mértékben, helyénvaló. De nem a lélek apró mozzanatainak dokumentálása volt a könyv célja. - Legalább is nem így gondolom. De ki tudja.
Az biztos, hogy szakértő ebben nem leszek, és ideggörcsöt kaptam a végére, amikor még mindig ezen ment a huzavona...

Echo személyisége, már jobban tetszett, nem éreztem hatalmas hullám völgyeket és össze nem illő részeket vele kapcsolatban. A kívül gyengének tűnök, de belül harcosnak születtem kategória.
Szerintem jól meg volt formálva. Könnyen végigkövethető, hogy hogyan változik meg, és lesz elegendő bátorsága, kiállnia önmagáért.

Annyit még megjegyeznék, ehhez a könyvhöz, hogy bár volt vele kisebb-nagyobb bajom, annyit azért elért, hogy megutáljam Echo anyját, és egy ideig zsigeri utálatot érezzek Echo apja és mostohaanyja iránt. Ami azért nagy szó, mert ilyen érzelmeket nem igen vált ki belőlem sok könyv.
Ennyit azért elért, és olvastam már sokkalta érdektelenebbet is.

Ezeket nem azért írtam, hogy elvegyem a kedveteket. Azok akiknek most az ilyen sztorik a befutók, azoknak garantáltan tetszeni fog. :) (Én már nem igen vagyok oda ezekért. :) )

Történet: 4/5
Stílus: 3,5/5
Borító: 5/5









  • Dare You To/Aki mer az nyer (Pushing the limits 2.)





Leírás:

Ha kiderülne az igazság Beth Risk családi életéről, a tizenhét éves lány édesanyját börtönbe zárnák, ő maga meg ki tudja, hová kerülne. Mindenáron védeni igyekszik tehát az anyukáját, mígnem egy szép napon a nagybátyja beavatkozik, és választásra kényszeríti Bethet: az anyukája szabadsága vagy a saját boldogsága. Így találja a lány egy fedél alatt magát a nagybácsi feleségével, aki ki nem állhatja, és új iskolában, ahol senki sem érti meg. Egyetlen srác kivételével, akit viszont ő nem akar közel engedni magához, de hiába… Ryan Stone a város büszkesége, népszerű baseballsztár – olyan titkokkal, amelyekről mélyen hallgat. Még a barátai előtt is, akikkel pedig mindenben osztozik, például őrült fogadásokban. Vajon mi a legőrültebb fogadás tárgya? Randira hívni a deszkás csajt, aki fütyül rá. Ám ami fogadásnak indul, heves vonzalommá változik, amelyre se Ryan, se Beth nem számított. A kifogástalan hírű fiú egyszeriben kockára teszi álmait – és az életét – a lányért, akibe szerelmes, a lány pedig, aki senkit sem enged igazán közel magához, immár saját meggyőződését vonja kétségbe…


Még olvasatlanul, ez volt az a rész ami a legjobban tetszett. Az első résznek 
csak azért álltam neki, hogy akkor már ne a másodiktól kezdjem a sztorit, hanem lássam egészben a teljes történetet. 

Viszont úgy érzem, hogy hiába vártam. Itt is jobbra számítottam mint amilyen volt.

Az alap ugyan az mint az előzőben: Két problémás háttérrel rendelkező kamasz, akik végül kitörnek.

Majd persze összejönnek, és így tovább...

Ami sok gondot okozott nekem az, Rayn személyisége volt. Egyszerűen fogalmazva, túl nyálas volt a gyerek.

Mert persze biztosan rengeteg érzelmileg ennyire nyílt 17 éves fiú flangál az utcákon, de  egy könyvben olvasva, eléggé elgondolkoztató tud lenni. (nem jó értelemben)
De, ha jobban belegondolok, nem is Rayn az írónő által kreált érzelmei és
gondolatai voltak azok amik nem tetszettek, hanem a stílus, ahogy azokat  belső monológ formájában közöltette az író.
Olyan volt mintha,egy lány belső monológjait olvasnám. (Bár ez lehet, hogy túlzás, de nem nagyon van távol az igazságtól.) Már mint attól az elképzelt sztereotípiától, amit elképzelünk.
Éppen ezért, volt hogy fogtam a fejemet.

A másik abszolúte agysorvasztó, az Raynék családi élete. 
Huh... hogy hányszor olvas vagy néz ilyen sztorikat az ember... Az amerikai psziho terror , komolyan.
Na és az ok amiért ez kialakult... , hát lehet hogy , sőt biztos kiborító a tudat,ha a szülő megtudja hogy a fia homoszexuális. De a letagadom, és már nem a fiam többi szituáció nekem kissé túlzás. 
(Na jó nem vagyok szülő, de könyörgöm ha lenne egy gyerekem max lenne egy kis viszolygás ezzel kapcsolatban. De mégis csak a gyerekem lenne. És különben is a XXI. században élünk.)
Na mindegy, nekem nem fekszenek az ilyen sztorik.

Hogy ne csak Rayn legyen a téma -néhány szó Bethről:
Először is  tetszett ahogy jobban megismertette velem a személyiségét az írónő.  Nem mondhatnám, hogy meglepetést okozott , de jó volt.
Amin kissé fennakadtam az a Beth és az anyja közötti viszony. 
Az előző részben, Noah és az öccsei helyzete volt ehhez hasonló. Ott is az írónő egészen a könyv végéig húzta, hogy megoldódjon a helyzet. Illetve pontosabban fogalmazva, elengedje a múltat Noah.
Na hát ugyan az a helyzet itt, is. Csak most éppen Behttel volt ez a bökkenő.
Azt nem tudom megérteni, ha már a történet felénél érzékelteti a az írónő, illetve ebben az esetben kimondatja Behttel is, hogy ez a helyzet nem jó. Nem élhető, akkor  mi a fenének húzza a sztori végéig a megoldást. Főleg, hogy már csak kényszerből/kötelességből megy vissza a csaj az anyjához.
Ezzel kapcsolatban azt éreztem mint, az előző részben. Vagyis jó érzelmi megközelítés volt, és még az elején pöpecül tudtam azonosulni vele, egészen addig amíg átlépett egy határt, ahonnan már nem élvezem, hanem szenvedek olvasás közben.

Ez mellet még szeretnék néhány szót megemlíteni Beth és Isaiah közötti kapcsolatról.
Hát néhány napja még azt mondtam volna, hogy megőrjített az egész huzavona amit kialakult a két szereplő között, de most inkább azt mondom, hogy jó volt az úgy ahogy volt. :)

Talán több értéket tudnék ebben a részben felsorolni mint az előzőben, de összességében mégis csak ez volt a rosszabbik. Mivel Rayn személyisége rányomta mindenre a bélyegét.

Jó olvasást, ha ezek után még tetszik. :P


Történet: 4/5
Stílus: 3,5/5
Borító: 5/5



Nincsenek megjegyzések: