Enigma
Leírás:
A szülei halála után Lena Wall a bűntudatban fuldokolva utazik sosem látott nagybátyjához, hogy új életet kezdhessen. Mélyen magába zárja a titkot, amely fokozatosan felemészti: képes lett volna megakadályozni a tragédiát, ha hallgat az álmaira. A meggyötört lány nem tud felejteni, amit csak súlyosbít feltartóztathatatlanul éledező képessége, mely örökre az őrületbe taszíthatja. Megtagadja önmagától az emberi érintés melegét, mert retteg a következményektől, de új gondviselője ráébreszti, nem kell többé rácsok mögé bújnia. Lena lassanként erősebb lesz, és igazi érzővé válik. Egyetlen érintéssel belelát múltba, jelenbe, jövőbe. Biztos támaszra, barátra lel, majd ott, ahol nem is képzelné, a szerelem is rátalál.
Sokáig úgy tűnik, minden egyenesbe jön, de aztán történik valami.
Egy kisfiú sikolya töri meg az erdő csendjét. Lena iszonyúan fél, de elhatározza, soha többé nem hagyja, hogy a szeretteit baj érje. Ha kell, a saját élete árán is megvédi az övéit.
Szeretem a könyveket, és imádok olvasni.
Annyira jó érzés, amikor ráakadok egy eddig nem olvasott, „friss húsra”, vagy
szórakozásból újra átlapozom a kedvenc regényeim a legjobb jeleneteknél
nosztalgiázva…
Az Enigmát viszont SOHA nem olvasnám el
újra.
Emlékszem, amikor a jó ajánlások
hatására belelapoztam. Általánosságban elmondható, hogy ha sokat hallok egy
könyvről, akkor is elolvasom, ha első ránézésre nem szimpatikus a sztori. Nos,
ez a történet megfogott, könnyed kikapcsolódásként, egyfajta levezetésként
tekintettem az előttem álló órákra. Spirituális téma, fantasy elemek: csupa
olyan, amivel le lehet venni a lábamról. Nem is pazaroltam az időt a tartalom elolvasására, rögtön belevágtam -jó reményekkel- az olvasásba.
Néhány oldal után kijelentettem: ’Na,
innen már csak egy elveszett nagybácsi hiányzik.’
Ó, hát meg is kaptam. Köszönet érte.
Azt hiszem ez volt az a pont, ahol
eldöntöttem: a könyv nem több számomra, mint csalódás. Hiába álltam neki ismét,
hogy leküzdjem a hátralevő fejezeteket, az írónő nem tudott meggyőzni arról,
hogy nem pusztán időpocsékolás az egész. A történet a menedéket adó házról, a
különös látomásokról ugyan nem mutat sok újdonságot –elég sok könyv szól
manapság hasonlóról-, mégis úgy gondoltam: egy megnyerő stílussal akár
szeretnivaló kis regény is lehet, kapott hát egy esélyt…
A következő sokk a mexikói szappanoperákból
kölcsönzött elemek megjelenésénél következett. Az ’elveszem a gonosz libát,
mert terhes tőlem, de csak téged szeretlek, drága szerelmem’, valamint az ’ártatlan
kisfiút kínoz a csúnya, gonosz csöves’ jeleneteknél meghaltam. De tényleg.
És a befejezés… Igazán eredeti. Igen,
szálljunk bele a gonosz testébe és döfjünk tőrt magunkba, feláldozva ezzel
életünk, ráadásul hősszerelmünk szeme láttára. Nem is tudom, mit éreztem
akkor. Lesújtó döbbenetet, azt hiszem. Ó, és még valami. Kialakult bennem a
gyanú, hogy ez az írónő bizony magyar.
Nincs bajom a mai magyar írókkal,
tisztelek mindenkit, aki ebben a nehéz formában ki tudja fejezni magát, de az,
hogy a vörös pöttyös könyvek sokadalmából -álnév ide vagy oda- így kitűnik,
hogy ez a könyv nem az, aminek mutatja magát, szerintem gáz. Személy szerint
nem olvasok magyar könyveket, mert úgy érzem, valahogy nem az én stílusom (amiket
olvastam: SZJG, Bábel, Akkor szakítsunk; ezeknél sem a történet inspirált az
olvasásra–fantasy rajongóként- hanem az írónő stílusa), így ha az Enigma
írónőjének valódi nevét látom a borítón, valószínűleg megspóroltam volna egy
délutánt. Előítélet? Nem. Ízlések és pofonok: nekem többségében nem jönnek be a
magyarok, és kész. Attól még ugyanolyan értékes írók, megérdemelt rajongótáborral
és sikerekkel.
Egyéb hatásokat nem váltott ki belőlem a
könyv. Persze, ez saját szerény meglátásom csupán, más olvassa nyugodtan, nincs
ezzel semmi baj. Szép dolog a vélemény, és egy írót nem egy könyv alapján kell
megítélni.
Belinkelni azonban nem fogom, mert ilyet még névtelenül sem terjesztenék.
S.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése